•  
 
Navigáció
Adventi gyertyagyújtás

 Adventi gyertyagyújtás

„Mese a négy gyertyáról”

 

 

Egyszer volt, hol nem volt, a földkerekség egyik legszebb helyén, állt egy gyönyörű épület. Templom volt ez, vagy egy kehely? Kis tudja? Volt rajt kereszt (abból többféle) is, csillag is, félhold is, és az ajtót két mosolygó Buddha őrizte. Az épület egyik díszes szobájában (ha jól látom, tán fenyő áll ott karácsonyi pompában….?). Míves asztalon, egy szép, ám tövisekkel teli koszorún állt

NÉGY GYERTYA.

Bár szellő sem rezzent, templomi némaság és áhítat ült a szobában, a négy fényből három csak pislákolva égett. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amint egymással beszélgettek.

         Így szólt az első:

„Én vagyok a Béke gyertyája!

De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.”  Néhány pillanat múlva dörgés, villámlás támadt, s már csak egy vékony füstölő kanóc emlékeztetett ez előbb még pislákoló lángra.

         A második azt mondta:

„Én vagyok a Hit gyertyája!

Sajnos az emberek nagy része fölöslegesnek tart. Nincs értelme tovább égnem.” A következő pillanatban egy sóhaj fuvallata hallatszott, ami kioltotta a lángot.

         Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:

„Én a Szeretet gyertyája vagyok!

Nincs erőm már tovább égni. Az emberek nem tőrödnek velem, semmibe vesznek, és amikor rájönnek, hogy szükségük lenne rám, akkor már mindig késő.” Fellobbant, majd elaludt…, felparázslott és végleg kihunyt.

Sok idő telt el, csak a negyedik gyertya fénye égett rendületlenül, s rajzolt kört a mennyezetre szótlanul. Ajtó nyílott, egy gyermek lépett a terembe.

Csendben szólt: „Jó helyen járok? Itt találom a Béke, a Hit és a Szeretet fényét?”

Meglátta a három kialudt gyertyát és felkiáltott:

„Hát mi történt veletek? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké?”

Elkeseredésében sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:

         „Ne félj gyermek! Amíg nekem van lángom, újra meg újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Nyújtsd a kezed!

         Én vagyok a Remény!”

A gyermek szeme felragyogott, mintha a gyertyák lángja lobogott volna bennük. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával újra életre keltette a többit…

Gyermekként keressétek a Békét, kamaszként se feledjétek a Hitet, Felnőttként ne tagadjátok meg egymástól a

                   Szeretetet…