Föld napja (zöld jeles nap)
A Föld meséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt a Világûrben egy bolygó. Messzirõl úgy nézett ki, mint egy kék üveggolyó. Irigykedve nézett rá a többi égitest, mert olyan gyönyörû volt.
A Nap nagyon-nagyon büszke volt rá, hiszen Õ melegítette fényével minden reggeltõl estig. Ápolta, nevelgette, figyelte, hogyan fejlõdik rajta az Élet…. Gyönyörû kékségét a Földet borító tengerek, folyók, tavak adták. Smaragdszínben zöldelltek az erdõk, mezõk…, barnállottak a felszántott földek…, az állatok mozgalmassá tették.., az emberek pedig annyit használtak belõle, amennyire életükhöz szükségük volt. Mikor a Nap beküldte fénysugarait a felhõk alá mélyen, azok vígan jelentették, hogy a Földön minden rendben! Színpompásan virítanak a virágok, a fák termései éretten kínálják magukat, a vizek lakói vígan lubickolnak a kristálytiszta tengerekben, majmocskák ugrándoznak a fákon, minden élõlény boldogan éli világát.
Egyszer aztán megváltozott minden!!!
Az Ember, aki nagyon régóta békességben élt a növényekkel, állatokkal, hirtelen önzõvé vált. Kényelmesen, bõségben akart élni, nem érdekelte, milyen hatása van új életének a Földre.
Ha fázott, kivágta a fákat, hogy azok tüzénél melegedjen, de nem ültetett helyettük másikat! Kihalászta a vízbõl a halakat, mert éhes volt, de nem nevelt helyettük újakat. Leszakította az édes gyümölcsöket, de nem ápolta a termést adó növényeket, hogy teremhessenek újra. Önzése egyre nõtt!
Nagy házakban akart élni. Szép ruhákban akart pompázni. Gyorsan el szeretett volna jutni bárhová a Földön. Már nem volt elég a saját lába, jármûveket talált ki magának. Nagy gyárakat épített, amiknek kéményébõl dõlt a füst a tiszta levegõbe. A nagy hajóiból mérgezõ olaj szivárgott a tengerbe, felelõtlenül szétszórta a sok szemetet, levadászta az állatokat, és elfoglalta a helyüket.
A FÖLD SZENVEDETT!!!
A róla visszaverõdõ fényhírnökökkel a Naphoz kiáltott segítségért!
“Segíts! Az Ember észre sem veszi és elpusztít engem!!! Segíts kérlek, hogy megtisztulhassak, míg nem késõ!!”
A Nap nagyon féltette a Földet, és folyton keresett, kutatott, mert nem tudta, hogyan segíthetne rajta.
Egyszer az egyik fényhírnök izgatottan jelentette: “Nap! Napocska! Találtam valakit, aki segíthetne a Földnek életben maradni! Igaz, KICSI…. az emberek gyereknek hívják, de nagyon sok van belõle! Képzeld! A gyerekek szeretik a Földet! Meglocsolják a virágokat, el ne hervadjanak. Télen a madárkáknak etetõt készítenek, éhen ne haljanak! Imádják az állatokat, simogatják, mosdatják, etetik õket, játszanak velük. Nem dobálják szét a szemetet! Sokat járnak az erdõbe, de nem tördelik az ágakat! Tudnak fára mászni, kedvesek, mosolygósak, szorgalmasak és legszívesebben folyton vízben lubickolnának a halacskákkal. Õket kérd meg, hogy segítsenek a Földnek megtisztulni, életben maradni!”
A Nap megértette az üzenetet és nem keresett tovább. Érezte, hogy a gyerekekre van szükség, és minden erejével Õket kezdte tanítani: Színpompás virágokat szórt a lábuk elé, hogy a gyerekek megszokják a szép színes növényeket maguk körül. Egész nyáron egészségesre sütötte kis testüket, hogy legyen erejük télire. Titkos üzeneteket súgott a fülükbe, hogy lássák milyen gyönyörû a természet, amely szebbé teszi életüket és védjék minden erejükkel otthonukat a Földet.
A Nap nem csalódott. A gyerekek megértették, milyen nagy feladat vár rájuk. Azóta szorgalmasan gyûjtik a szemetet, az óvoda kertjébe növényeket ültetnek, magocskákat keltetnek, kis kezük munkáját figyelemmel kísérik, minden saját termésüknek örülnek. Enni adnak az állatoknak, ha fészekbõl kiesett madárkát találnak, segítenek visszatenni a helyére.
A Nap megnyugodott. Gyors fényhírnököt küldött a Földhöz, biztató üzenettel:
“Ne félj KINCSEM! Megmenekülsz! Elhasznált, szenvedõ tested védi sok-sok gyermek! Okos felnõtté cseperednek majd, és nem felejtik el mennyi szép élményt kaptak tõled, amikor még kicsik voltak. Ha majd felnõttek lesznek, akkor sem fognak cserbenhagyni téged. Megtisztítanak, és megtanulnak úgy élni rajtad csodaszép KÉK BOLYGÓ, hogy ne fájjon neked!”
|