| Navigáció |
| Márton-nap |
|
A Márton-nap
A krónikák szerint Szent Márton napja a fizetés, tisztújítás napja volt. A pásztorok ezen a napon kérték járandóságukat. Sorra járták a házakat, köszöntõt mondtak, nyírfavesszõt ajándékoztak a gazdának, aki megõrizte és tavasszal az állatok kihajtására használta. A régiek a Márton-napi idõjárásból következtettek a télre, mondván: Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható. Sokfelé azt tartják a Márton-napi idõjárás a márciusi idõjárást mutatja. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta volna. Hogyan is került kapcsolatba a mai Szombathelyen született toursi püspök a ludakkal? A legenda szerint úgy, hogy mikor hírét vette, hogy püspöknek szemelték ki, az érte jövõ küldöttek elõl, nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, és elárulták Márton rejtekhelyét. De nem emiatt faljuk fel õket, hanem mert a tavaszi kisliba erre az idõre érte el a vágósúlyt és lehetett tömni is. A közhiedelem úgy tartotta, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog”. Az elfogyasztott Márton ludak csontjaiból jósoltak, a fehér és hosszú csont, havas telet, míg a barna és rövid csont, enyhe telet jelentett. Az ünnep az õszi munkák (szüret, kukoricafosztás) lezárulásával induló és a Katalin-napig tartó kisfarsang idejére esett. Országszerte lakomákat, és bálokat rendeztek. A Márton-nap volt régen a lakodalmak kezdetének ideje is, ilyenkor kóstolták meg elõször az újbort, „A bornak szent Márton a bírája” – tartja a mondás, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az õszi idõjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor.
” Paradicsompaprika, papucsba jár a liba.”
” Árok partján ül egy liba, azt gágogja, hogy taliga.”
” Liba mondja gi-gá-gá, elmegyek én világgá.”
|
||
